Sorszerű csere

villanybojler csereMindig elgondolkoztat, hogy mitől függ, hogy ki mivel szeret játszani gyerekkorában. Engem speciel nem érdekeltek a kisautók vagy a játék katonák. Viszont mániákusan szerettem csavargatni és kapcsolgatni különböző gombokat. Persze a kedvenceim mindig azok voltak, amiket alig értem el. Az ember azt értékeli igazán, amiért meg kell küzdenie. Ez igaz volt rám már akkor is. A termosztát már nem jelentett kihívást. Egész gyorsan rájöttem, hogy elég oda húzni egy sámlit és arra ráállva kellemesen elérem a hőszabályzó gombjait. De a villanybojler kész misztikum volt a számomra. Teljes haditervet készítettem arra, hogy hogyan érjem el a bojler gombjait, amit aztán ki be kapcsolgattam és tekergettem kedvem szerint, ha végre hozzájuthattam. Általában kerestem egy akkora széket, amekkorát még épp elbírtam és feltudtam tenni a mosógép tetejére, hogy az így elkészült emelvényen egyensúlyozva hódoljak kedvenc játékomnak. Aztán eljött az a bizonyos nap. A szüleim a kertben voltak én pedig elkezdtem a bojler ostromlását. Minden a legnagyobb rendben zajlott, míg meg nem zavartak. Annyira megijedtem attól, hogy rám nyitottak, hogy megbillentem a székkel, a hozzám legközelebb lévő tárgyba kapaszkodtam, ami a bojler volt, a következő pillanatban pedig már a földön voltam, a hatalmas fémtest pedig nagy csörömpölések közepette zuhant a mosogatógépre. Ezek után nem szeretném részletezni, hogy a kezdeti rémület után a szüleim milyen gályarabok sorsát is irigylésre méltóvá tevő büntetést szabtak ki rám. Egy azonban biztossá vált, ránk férne egy villanybojler csere. A szüleim csak mikor nagyobb lettem mesélték el, hogy mekkora szerencséjük volt. Sikerült találniuk egy olyan üzletet, ahol a hajdú villanybojler ára akciós volt. Egyre azonban pontosan emlékszem, engem sokkal nagyobb izgalommal töltött el az, hogy új villanybojlerünk lesz, új tekergethető gombokkal, mint a közelgő születésnapom. Pár nap múlva meg is érkezett hozzánk az új játékom. Az üzlet nem a közelünkben volt, mégis nagyon hamar kiszállították. Apukám pedig külön örült neki, hogy nem neki kell bajlódni se a szállítással, se a szereléssel. Biztos vagyok benne, hogy pontosan nem is értett volna hozzá, de amolyan ezermester féle volt, aki szívesen barkácsolt, ha tehette, a ház körül és a házban elromlott gépek megjavítását pedig személyes missziójának tartotta. Szerencsére ezzel az alkalommal erre nem volt szükség. Az üzlet munkatársai előrelátó és felkészült módon, tudva, hogy nem mindenki ért a villanybojler cseréhez és le-felszereléshez, szakembereket is küldtek. Az egész művelet nem vett igénybe többet húsz percnél. A régi bojlerünk helyén ott csillogott a legújabb hajdú villanybojler és én csodálattal bámultam. Nem csak a színe volt más, de a gombok is máshol voltak rajta. Illetve az az egy gomb, amit esetleg elérhettem, és amivel a víz hő fokát lehetett beállítani. Anyukám figyelmeztetett, hogyha esetleg szeretném ezt is tönkretenni, akkor még két éven belül tegyem meg, mert addig van rá garancia. Lassan leszoktam a gombok tekergetéséről, bár a hajdú villanybojlerre mindig csodálattal tekintettem a későbbiekben is és az egész történet a villanybojler cserével és szereléssel meghatározó emlékemmé vált. Sokáig azt gondolták, hogy villanybojler szerelő leszek, vagy hasonló műszaki cikkekkel fogok foglalkozni. Kicsit elrugaszkodtam az elvárásoktól, de mivel továbbra is foglalkoztattak a különböző masinák, akkor csalódást mégsem okoztam. Én kicsit később jutottam el oda, hogy szeressek autókkal és motorokkal játszani. Kamasz koromban miután megszereztem a jogosítványomat természetesen nem volt arra pénzem, hogy rögtön autót vásároljak, így szereztem be életem első motorját. Bár azt hiszem azt a robogót kis költői túlzás motornak nevezni, amivel akkoriban jártam. De belekóstoltam a motorozás világába és tetszett, ez után pedig nem volt megállás. Lassan gyűjtő lettem, a későbbiekben a hobbiból életstílus vált és már csak egy megfelelő befektetőre volt szükségem ahhoz, hogy megnyithassam életem első motor kereskedését. Csodával határos módon itt találkozott össze a gyerekkori és a felnőttkori kedvenc játékom. Épp akciós villanybojlereket kerestem, mert az új lakásomhoz tartozott egy kerti lak és egy kisebb hajdú aquastic villanybojler volt az, amire szükségem lett volna. Eszembe jutott a gyerekkori történet és elkértem a szüleimtől a honlap nevét, ahonnan előzőleg ők is rendelték azt a bizonyon villanybojlert. Mikor a szerelő megérkezett kicsit beszélgettem vele, míg a munkáját végezte és elújságoltam neki, hogy ez a motor kereskedés a legnagyobb álmom, de nem tudom, hogyan találhatnék befektetőt hozzá. Kiderült, hogy van egy ismerőse, akinek szintén hobbija a motorozás és felajánlotta, hogy szívesen bemutat neki. Pár nap múlva megejtettük az első találkozót. Szerencsés volt a csillagok állása, mert hatalmas egyetértésben beszélgettünk jó pár órán keresztül. Ez már jó pár éve történt, azóta megnyitottuk a közös üzletünket és nem sokára készülünk kibővíteni is. De valahogy sosem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a sikeremnek valójában ehhez az ominózus villanybojler cseréhez van köze.